Üdvözöllek a felesleges, vagy értelmetlen használati tárgyak, termékek gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Kétkupakos fogkrém

2017. augusztus 18. - FuraTermék

Az alábbi poszttéma (és őszintén szólva a kész írás is) már hetek - mit hetek, hónapok! - óta kallódott a szerkesztőségben. Nem is értjük, hogy fordulhatott elő ekkora mulasztás a részünkről. Reméljük, a túl késő közléssel nem járultunk hozzá egyetlen olvasó anyagi romba dőléséhez sem. Elnézést, elnézést és még egyszer elnézést!

Milyen felzaklató hatással jár, amikor az ember éppen spórolós kedvében van, ezért szeretné a fogkrémes tubusból (is) kipasszírozni az utolsó milliliternyi, bacilusgyilkos, fogfehérítő és ínyvédő csodaszerekkel telezsúfolt pasztát, de az megmakacsolja magát, benne marad, mi meg - az adott termék értékétől függően - akár több tucatnyi forintot is kidobtunk az ablakon.

ddb0499147449b12746825e4203f55d2--toothpaste-squeezer-toothpaste-holder.jpg

Szerencsére kreatív embertársaink erre a súlyos problémára, világméretű válsághelyzetre is találtak megoldást.

toothpaste.jpg

Mert ha a tubus egyik végén nem jön ki a fogkrém, mit tehetünk? Ollóval megvágjuk a másik végét, hogy kinyomhassuk, mint egyszeri tinédzser a pattanást? Dehogy! Tegyünk egy (vész)kijáratot a túloldalra, hogy a szájban tanyázó bacilusok ősellensége kijuthasson, egyenesen a fogkefénkre. 

tooth4.jpg

Természetesen némi anyag- (és pénz-) vesztési kockázattal még így is kénytelenek vagyunk szembenézni, de legalább a lehetőséget biztosítottuk, hogy ne menjen veszendőbe az értékes fogkrém.

Sikeres fogmosást!

Malacpersely - éhes kutyus

Mai posztunk főhősei a kutyák. Meg a malacok. Meg a perselyek.

947_3244_pes-kasa-1.jpg

Ezen termék-csoda feltalálója bizonyára nagyon unalmasnak tartotta az egyszerű malacperselyt (lehet, hogy a sertésekkel is problémája volt, mert egyszerre két újítást is véghezvitt).

A hétköznapi érmetartó legfeljebb csak akkor ad ki hangot, ha a beledobott fémpénzek csörömpölnek, amíg fel nem veszik bent nyugalmi helyzetüket. Az éhes kutya-persely viszont akkor kezd életre kelni, amikor megkapja az élelmét (azaz a pénzt)!

947_3245_pes-kasa-2.jpg

Rögtön beindul a gépezet, s a kutyusunk egyből elkezd "enni" a tálkájából, mi több, vidám izgésbe-mozgásba lendül!

Egyszerűen imádni valóak, nem?

És újabb köszönet jár Miss Weavernek (aki annyit segített már nekünk, hogy büszkén jelenthetjük: a szerkesztőség tagjává vált) a posztötletért!

Kapszulahotel

Tombol a nyár, az emberek többsége pedig ilyenkor a forróságban igyekszik elszakadni egy kicsit a lakóhelyétől, felkeresni távoli vidékeket, megismerni más kultúrákat, esetleg egy hazai vagy külföldi strandon kiáztatni az egész éves kemény munkában megfáradt testrészeit. Igen ám, de mivel majdnem mindenki ilyenkor kel útra, nehéz megfelelő szállást találni - megfelelő áron.

Mai posztunkban ezért megint felkapjuk képzeletbeli bakancsunkat, és a nagyvilágot járjuk. Ezúttal (Dél-Korea után) ismét a Távol-Keletre, mégpedig a felkelő nap országába, Godzilla hazájába Japánba látogatunk el, hogy felfedezzünk egy érdekes szolgáltatást - nézzünk be a kapszulahotelekbe!

14507.jpg

Japán a világ egyik legfejlettebb - és egyik legszebb - országa, ahol együtt él a múlt, a jelen és a jövő (arról nem is beszélve, hogy nekik köszönhetjük a vajazó sticket és a kocka alakú görögdinnyét is).

robotdogaibo.jpg

A blog szerkesztőségének egyöntetű véleménye az, hogy ha a Földön valaha is bekövetkezik a gépek lázadása (vö.: Terminátorok világméretű apokalipszise, vagy aki még emlékszik rá, a Battlestar Galactica sorozatban a Tizenkét Kolónia bukása a cylonok által), annak az egyik kiindulópontja Japán lesz. Elképesztő robot-fejlesztések - hiába, a messzi szigeteken a cseresznyefák árnyékában már a 23. századot építik...

Térjünk a lényegre!

Miután sikeresen elkalandoztunk, térjünk vissza mai posztunk témájához: Japán a világ egyik legsűrűbben lakott országa. A népesség nagy része (mivel az ország felszínének jelentős részét hegységek uralják) a tengerparton épült hatalmas városokban él (a főváros, Tokió és közvetlen vonzáskörzetének népessége 30 millió fő!).

Kis területen összezsúfolt hatalmas népesség - mi ennek a következménye? Kevés a szabad telek, a szabad hely, ahová építkezni lehet. 

tokyo-sky-tree-7_jpg_f78e42ac3fd4b2641da0ece413b3903f.jpg

Hatalmas metropolisz hatalmas népességgel.

Hotel hotel hátán...

Virágzó gazdaság, rengeteg úton lévő üzletember, akiknek egy-két éjszakára kellene szállás (gyakorlatilag csak alvóhely). Ugyanez igaz a bakancsos turistára, aki szó szerint tényleg csak aludni jár a hotelba. Mit tegyünk humanista, ugyanakkor profitorientált hoteltulajdonosként, hogy minél kisebb helyen minél több ember számára tudjunk alvóhelyet biztosítani arra a bizonyos egy-két éjszakára?

img_49144.jpg

A hadiflottáknál már évszázadok óta törekedtek a minél jobb helykihasználásra - egy szűkös alvóhelyet gyakran két-három ember osztott meg egymással (felváltva természetesen).

Japánban a szállodaipar fentebb vázolt nagy kérdésére is megtalálták a választ: alvókapszulákat alakítottak ki (az első ilyen hotel 1979-ben nyitott meg), így egy szállodai szoba (egy-két-három vendég) helyén akár hat-nyolc-tíz ember számára is tudnak pihenési lehetőséget biztosítani.

De még milyet!

160805101732-businessclass-super-169.jpg

Kényelmes fekhely, világítás, igény esetén egy kis televízióval - hát nem ez minden hullafáradt kis igényű üzletember és szerény anyagi lehetőségekkel bíró turista álma?

capsule-hotel-2.jpg

Lefekvés előtt még el lehet küldeni egy-két fontos céges e-mailt (vagy szerelmes levelet a messze földön lévő kedvesünknek), vagy meg lehet nézni a híradót, esetleg kedvenc szappanoperánk következő epizódját (bár azt nem tudjuk, Japánban mennyire népszerűek a szappanoperák).

capsule-hotels.jpg

Persze nem a legdizájnosabb, de hát itt nem is ez a fontos. A szerkesztőség tagjai mindenképpen ki fogják próbálni (amint lesz lehetőségünk Japánba utazni - de nem ez lesz az út célja, mert már Európában is elérhető a kapszulahotel), ugyanakkor klausztrofóbiás olvasóinknak nem ajánljuk, mert minden extra, minden kényelem ellenére mégiscsak egy "hering a konzervben" szituációról van szó.

Lopásgátló uzsonnás zacskó

Kifejezetten idegesítő, amikor a szendvicstartónkba helyezett finom ebédünket valaki lenyúlja a munkahelyi közös hűtőből. Odakint tombol a negyven fok, nekünk azonban nincs rá módunk, hogy máshova helyezzük romlandó ételünket - hogyan védjük meg akkor?

anti-theft-moldy-sandwich-bag.jpg

A fenti kép egészen undorító, nemde? Penésszel belepett szendvics, ugyan kinek jutna eszébe ezt lenyúlni a hűtőből (természetesen azt a személyt leszámítva, aki már hetek óta étlen-szomjan tengődik, csupa csont és bőr, de valljuk be őszintén: nem valószínű, hogy egy ilyen alak pont a mi munkahelyi hűtőnk környékén bukkan fel).

lopasgatlo-uzsonnaszacsko.jpg

Ha az internetre feldobott hirdetéseknek hinni lehet, mindössze 4$-ért (azaz körülbelül 1000 forintért) megkapunk 25 darabot ebből a penészmintás, rettentően kinéző zacskóból, ami egész hónapra garantálja, hogy becsületes kollégáinknak még csak eszébe se jusson pont a mi étkünket lenyúlni.

anti-theft-lunch-bags-3.jpg

Persze fennáll a veszélye annak, hogy valaki - mondjuk a rendszeres takarítói szolgálat, ha van ilyen - egyszerűen fogja, és kihajítja a kukába a zacskót, de ahogy a régi piréz közmondás is tartja: "Inkább landoljon a kukában a szenyám, mint hogy valamelyik enyves gyomrú kollégám lenyúlja".

A FuraTermék Blog szerkesztősége tisztában van vele, hogy vannak olyan embertársaink, akiknek nincsen lehetősége ennivalót vinni a munkába; ugyanakkor az éhség csillapításának nem az a legjobb módja, ha kérdezés és engedély nélkül eltulajdonítjuk más ebédjét.

Görkorcsolyás magassarkú

Vagy magassarkú görkorcsolya

Azt hiszem, nem árulok el nagy műhelytitkot - esetleg annak, aki eddig nem gondolta volna - ha leírom, hogy a FuraTermék Blog szerkesztősége kizárólag férfiakból áll, ennek köszönhetően pedig rendkívül szerény ismeretekkel rendelkezünk a hölgyek egyik jellemző viselt lábbelije, a magassarkú (cipő, csizma, ilyesmik) kapcsán.

Persze nyitott szemmel járunk és még nyitottabb füllel - hölgy ismerőseink között akad olyan, aki nagyon szereti, s olyan is, aki utálja magas sarkakon hordani csinosabbnál csinosabb lábait. 

Azt még bizonyára a Magassarkút Szeretők Társaságának tagsága is elismeri, hogy sokszor kellemetlen viselni az ilyen lábbeliket; nekik jelent könnyebbséget - blogunk olvasótáborának pedig néhány percnyi szórakozást mai posztunk főszereplője.

ysls.jpg

Ha nehéz benne járni, hát tegyük könnyebbé - kiálthatott fel megvilágosodásában eme remekmű feltalálója, mielőtt felhelyezte volna a kis görgőket (kerekeket?) a magassarkúra. 

Voilà!

Készen van a görkorcsolyás magassarkú - vagy a magassarkú görkorcsolya.

saint-laurent.jpg

Mennyi elgyötört női láb sóhajtana fel megkönnyebbülésében, ha éppen viselt magassarkú lábbelije rendelkezne ilyen képességekkel...sokkal kisebb erőfeszítés, és rengeteg energiát megspórolva lehet eljutni "A" pontból "B" pontba.

236c55f3ab8ab8e27fac4b2fd99dbf34--roller-skating-roller-derby.jpg

Hátránya, hogy lépcsőzésnél, vagy bármilyen felszínbeli differencia esetén könnyen okozhat súlyos, életveszélyes sérülést a használata - viszont sokaknak bizonyára megéri a kockázatot.

De azért csak óvatosan, kedves Olvasó, csak óvatosan!

És ezúttal is köszönet Miss Weavernek az újabb posztötletért! 

Ha felkeltette érdeklődésed a FuraTermék Blog, kövess minket Facebookon is, ahol friss információkkal, hírekkel várunk téged.

https://www.facebook.com/furatermekblog/

Hákarl

Az izlandi rothasztott cápahús

Ezen írás a szokásosnál felkavaróbbra sikeredett, amiért a szerkesztőség a Tisztelt Olvasóközönség elnézésért kéri. 

Csak erős idegzetű - és gyomrú - Olvasóknak ajánljuk!

Mai posztunkban folytatjuk barangolásunkat a világban, s - Korea után - a tűz és a jég földjére, viking mondák mesebeli világába, a csodaszép Izlandra látogatunk el, hogy megismerhessük az ottaniak egyik nemzeti eledelét.

Tűz és jég vidéke

Izlandról az átlagos magyar embernek a rengeteg jég, a tűzhányók jutnak eszébe; esetleg beugorhat még a péniszmúzeum, az egykor nagyüzemi bálnavadászat, a szinte teljesen megújuló forrásokból biztosított elektromos energia (a reykjavíki szabadtéri fürdőkről nem is beszélve), vagy hogy a vikingek innen kiindulva tettek felfedezőutakat Grönlandra és Észak-Amerikába. A gasztronómia...hát, az viszont valahogy nincsen rajta azon a listán, ami varázslatossá teszi ezt a szigetországot.

coat_of_arms_of_iceland_svg.png

Izland címere, az ország mondabeli védelmezőivel: az óriás, a bika, a sas és a sárkány

 

A szigetet nagyjából ezer évvel ezelőtt népesítették be a Norvégia felől érkező vikingek. Ez a benépesítés sokáig csak néhány ezer fős kolóniát jelentett (ma is mindössze háromszázezer ember lakja a Magyarország-méretű országot), ami nem csoda, hiszen hihetetlenül nehéz körülmények vártak az ide érkezőkre: mezőgazdasági termelésről alig lehetett szó, inkább a halászat jelentette a megélhetést. 

nor_fjor_ur.JPG

A szerkesztőség tagjainak egyöntetű véleménye szerint nehézségek ide, kihívások oda, gyönyörű táj ez a Jégföld

 

Az ilyen zord viszonyok a táplálék megszerzését mindennapos küzdelemmé tették. Nem csoda hát, ha az izlandiak próbáltak olyan dolgokból is ételt varázsolni, amiből egyébként lehetetlennek tűnt.

Hákarl - a rothasztott cápahús

Így született meg a rothasztott cápahús - avagy izlandi nyelven hákarl (pontosabban kæstur hákarl, ami elvileg erjesztett cápát jelent) - is, amely elsősorban a grönlandi cápából (Somniosus microcephalus) készül.

somniosus_microcephalus_okeanos.jpg

Ezen halfajta arról nevezetes, hogy húsa frissen annyi ammóniát tartalmaz, ami annak elfogyasztóját rövid időn belül elteszi láb alól. De mit tegyen az egyszeri izlandi telepes, amikor nincsen más lehetőség a környéken, a legközelebbi utánpótlásszállító hajó pedig csak fél év múlva érkezik meg Dániából (amely időközben megszerezte a szigetet)?

A belsőségektől megszabadított tetemet el kell ásni 6-12 hétre a lehetőleg kavicsos homokba, ahol aztán az erjesztés alatt kiszivárognak a földbe a káros anyagok (manapság már műanyag konténert is bevetnek a felkészítéshez).

800px-hakarl_near_bjarnahofn_in_iceland.JPG

Miután kiásták, négy-öt hónapig fellógatják kiszárítás céljából, aztán pedig már lehet is csomagolni az állítólag rettentő büdös és alig fogyasztható húsdarabkákat.

Manapság persze az izlandiak már nincsenek rászorulva erre a "finomságra" (geotermikus energiával fűtött fóliasátraikban akár déligyümölcsöket is tudnak termeszteni), de - ha hinni lehet a leírásoknak - elfogyasztása egyfajta férfias erőpróbaként szolgál a marcona viking-leszármazottak hazájában (az arra járó turistákról nem is beszélve).

800px-hakarl.JPG

A szerkesztőség tagjaiban az az álláspont alakult ki, hogy hiába gyönyörű Izland, a hákarl-t valószínűleg egyikünk sem fogja ott-tartózkodása során megkóstolni - bár ember tervez...

 

Jó étvágyat - és kitartást azon bátor lelkű olvasóknak, akik valóban ki szeretnék próbálni ezt a finom csemegét!

Állatos gyűrűtartók

Bizonyosan sokan vannak Olvasóközönségünkben olyanok, akik már megtalálták életük párját, s ezt egy szerződés aláírásával és a gyűrű másik ujjára történő felhúzásával hitelesítették, s bizonyára akad olyan Olvasóink között, aki nem tud meglenni anélkül, hogy ujjain ne lenne legalább három-négy különböző kivitelű - és értékű - ékszer.

Egy gyűrű mind felett

img_9453a_1333109714.jpg

Nem, Kedves Olvasó, ezúttal nem A Gyűrűk Ura-beszámolót olvashatsz, ugyanakkor a ma bemutatandó fura terméken - ha több gyűrű kerül képbe - bizonyosan lesz egy, amely mind felett áll...

Következzen tehát az állat formájú gyűrűtartó!

Én kicsi flamingóm

26638b.jpg

Rémülettel tölt el bennünket, amikor belekezdünk a mosogatásba, mosásba, hogy a művelet végére esetleg lecsúszik ujjunkról annyira szeretett és féltett ékszerünk - viszont ha levesszük, letesszük valahová csak úgy, fennáll a veszélye, hogy örökre elkeveredik; aztán jöhet a bosszúság (és ha esetleg életünk párjától kaptuk ama bizonyos napon, amikor azt a bizonyos szerződést aláírtuk a család megalapításáról, még magyarázkodhatunk is).

Vagyis jöhetett, amíg fel nem találták a gyűrűtartót. De ez így önmagában elég snassz - miért ne lehetne feldobni valamivel ezt az egyébként rendkívül fontos találmányt? Legyen állat formája, így tökéletesen fog passzolni a bútor színéhez, a polc kialakításához, nemde?

26104b.jpg

Jaj, de szép cica, csak a család kutyája nehogy vacsorának nézze, és megegye a gyűrű(i)nkkel együtt!

Jöjjön a mese világa!

porte-bagues-licorne.jpg

A lehetőségek korlátlanok. Akár mondabeli állatok - mint a képen látható unikornis - is megidézhetőek egy elegáns gyűrűtartó által (és most ne tessék azzal jönni, hogy unikornisok léteznek...nem léteznek! A szerkesztőség tagjainak is megmondta a Télapó, mielőtt a Húsvéti nyuszival elmentek volna az Óperencián túlra).

Mindenesetre alakuljanak akárhogy a dolgok, egyet soha ne felejtsünk: a gyűrűtartó (akármilyen dizájnos is) könnyen pótolható. A gyűrű is, de adott esetben sokkal drágábban, úgyhogy vigyázzunk rá!

Forgó fagyitölcsér

Idegesítő, amikor az olvadó fagylaltgombócból rácseppen a ruhánkra, mert nem volt időnk körbenyalni a tölcsért. Ha kis hazánkban széles körben elterjedt lenne a ruhatisztító, a nyári időszakban a csillagos egekbe szállnának a ruhatisztítási költségek.

forgotolcser.png

Ezentúl már ezzel sem lesz problémánk: itt a magától forgó fagylalttölcsér! A kezünkben lévő izmok végre nem fognak elfáradni a tölcsér folyamatos forgatásában, egyszersmind a fagylalt elcseppenésétől sem kell többet tartanunk.

41dhoeixsil.jpg

Többféle szín, ugyanakkor egyszerű kivitel. Minden háztartásba kellene - alanyi jogon - minimum egy példány, hogy a fagylalt fogyasztása végre igazi, frissítő élmény legyen, bosszúságtól mentesen.

Visszatekintés 4.0 - Franz Reichelt

Az emberiség valószínűleg már az ősidők kezdete óta vágyik a fellegek közé, s ha hiszünk a görög mondának, Daidalosz és Ikarosz óta - azaz több ezer éve - próbálkozik is ilyen-olyan eszközökkel utánozni a természet repülési képességgel megáldott egyedeit. 

Leonardo da Vincinek is volt ezzel kapcsolatban elképzelése, a Montgolfier fivérek meg is alkották a hőlégballont, egy szintén francia úriember, Louis-Sébastien Lenormand pedig 1783-ban végrehajtotta az első sikeres ejtőernyős-ugrást.

800px-early_flight_02561u_3.jpg

Lenormand első sikeres ejtőernyős-ugrásáról készült illusztráció

Egy osztrák úr Párizsban

A tény azonban, hogy már valamit feltaláltak, sokszor nem szegi kedvét a kreatív elméknek. Így volt ezzel egy Párizsban élő osztrák szabó, bizonyos Franz Reichelt is, aki tanult és alkalmazott szakmájának fogásait (képzavar) felhasználva elhatározta, hogy ő bizony megalkotja a tökéletes ejtőernyőt.

Mit ejtőernyőt, az ejtőernyős kabátot!

flying_tailor.png

Így van, kedves Olvasó, Reichelt úr - szó szerint - összekötötte a kellemest a hasznossal: hiszen a hegyekben, vagy egy magas épület tetején pilledő úriembernek bármikor kedve támadhat leugrani szétnézni egy kicsit, nem? S ha már így alakul, a rajta lévő kabát miért is ne lehetne segítségére ebben?

A végzetes nap

A gondolatot tehát tett követte, derék szabónk pedig létrehozta az ejtőernyős kabátot. De a puding próbája nyilván az evés - és egy, a 20. század elején Párizsban élő osztrák szabó vajon honnan ugorjon le, ellenőrizve találmányának működőképességét?

eiffelturm.JPG

Ó, az a mesés Eiffel-torony...

1912. február 4-én, egy szép téli napon - miután a hatóságoktól engedélyt kapott rá - felment 60 méteres magasságba, ahonnan némi gondolkodás után levetette magát a sajtó jelenlévő munkatársai és néhány szurkoló előtt.

franz_reichelt_before_the_fatal_attempt_2.jpg

Franz Reichelt mindössze 33 évet élt. Krisztusi kor.

Az ejtőernyős kabát sajnos nem nyílt ki, így nem keletkezett elegendő felhajtóerő, a később - kissé szenzációhajhász módon - Repülő Szabónak elkeresztelt Franz pedig szörnyethalt. Az eseményről filmfelvétel is készült, erős idegzetű Olvasóink az alábbi linken meg is tekinthetik Reichelt úr első és utolsó ugrását::

A másnapi újságok méltó módon megemlékeztek feltalálóról és találmányáról:

800px-franz_reichelt.png

...mégsem merült a feledésbe

Talán nem véletlen, hogy a házilag barkácsolt ejtőernyős alkalmatosságok nem terjedtek el széles körben a világon. Ennek ellenére az ejtőernyő (és az ejtőernyőzés, mint sport) a mai napig gyakran használt eszköz (a különböző háborúkban pedig több ezer, repülőkből kiugró ember életét mentették meg - hogy a nagyszabású, több tízezer katonát megmozgató légideszant-műveletekről már ne is beszéljünk)..

Az ejtőernyős kabátot siklóruhát is tökéletesítették, s ma már az extrém repülősportot (a bázisugrást) űzők egyik kedvelt eszköze.

maxresdefault.jpg

Franz Reichelt, nyugodj békében!

Fejre húzható struccpárna

Sokszor érzi úgy az ember, hogy hiába van távol az otthontól, az ágyától (vagy egyéb alvóhelyétől), az adott pillanatban szinte azonnal képes lenne elveszíteni az eszméletét, békés álomba szenderülve. 

Komoly visszatartó tényező azonban - azon túl, hogy valószínűleg be nem avatott embertársaink furcsállását váltanánk ki -, hogy az esetek többségében nem áll rendelkezésünkre egy kényelmes párna, amelyre fejünket hajtva elalélhatnánk.

Azaz miket írok, dehogyisnem áll rendelkezésünkre.

Hölgyeim és Uraim, újfent Miss Weaver hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egy igazán 21. századi találmányra (az emlékezetes zsemletartó után), a fejre húzható struccpárnára. Köszönjük, Miss Weaver!

strucc-e1465877495916-1024x576.jpg

Szerencsére a struccpárna nem ezen vidám madarakból készül.

sto_0812216a_54cd34a207e1f1_87755201.jpg

Néha nem árt a munkavégzés közben egy kis kreatív pihenés. Húzzuk fejünkre ezt a csodát, és dőljünk le szunyókálni egy pár percre.

Természetesen a FuraTermék Blog szerkesztősége nem támogatja az illegális, engedély nélküli munkaközi szünetet. Így ezt a fajta relaxációt csak azon munkahelyeken javasoljuk, ahol a vezetőség engedélyezi - vagy legalább a főnök is csinálja, így nincsen jogalapja felelősségre vonni bennünket.

sto_0812216a_54cd34a2e762f7_42585825.jpg

A fejre húzható párna hatalmas előnye, hogy ezzel egy kis mikrokozmoszt tudunk létrehozni magunknak; egy kis kuckót, ahova - legalábbis fejben - vissza tudunk vonulni, pihentetni egy kicsit a szemünket és a szürkeállományunkat.

0023914unitedentertainmentheadpillowblue87182745463853.jpeg

Hátránya ugyanakkor, hogy dizájnos kivitele és pihentető jellege ellenére nem tanácsos a használata bizonyos közforgalmú helyeken, mert félreértésre adhat okot (például egy bankfiókban). Márpedig ki szeretne egy sötét cellában marcona rendőrtiszteknek magyarázkodni, hogy "de hát én nem akartam bankot rabolni, kérem szépen, csak éppen szundítani akartam egy pár percet"?

Mindenesetre szép álmokat, Kedves Olvasó!