Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

Őskori kalandok

És a magyar nyelv szépségei

2017. október 02. - FuraTermék

Nyelvében él a nemzet

Kölcsey Ferenc

Darth Vader és fiának kalandjait követően egy újabb irodalmi remekmű kerül bemutatásra blogunk képzeletbeli hasábjain. A célközönség ezúttal is haladó ifjúságunk, a könyv célja pedig - na erre mi sem tudjuk a választ, még azután sem, hogy megismerkedtünk vele...

1.jpg

Természetesen a FuraTermék Blog szerkesztőségének tagjai is tisztában vannak vele, hogy egy könyvet nem a borítója alapján kell megítélni és kiválasztani, ennek a remekműnek a készítői azonban nem bíztak semmit a véletlenre: már a kezdet kezdetén tudatosítani kívánták a jövendőbeli vásárlóban, hogy a borítón ki is szerepel.

2.jpg

Minden valamirevaló elbeszélés tartalmazza a bevezetés - tárgyalás - befejezés szentháromságot. Nincs ez másként az i. e. 20 000-ben (vagy ki tudja mikor) játszódó művekkel sem. Röviden, tömören bemutatásra kerül a főhős, hogy aztán kibontakozhassanak a cselekmények szálai.

3.jpg

Persze ha több főszereplő van, az csak jót tehet az eseményeknek.

4.jpg

A kalandregényekben, krimikben (satöbbi, satöbbi) kell egy kezdeti konfliktushelyzet, amely aztán meghatározza a későbbi események folyásának irányát. Itt a legfontosabb esemény, hogy az édesanya megtiltja a gyermekének a háziállat tartását...

5.jpg

Fontos tudatosítani az olvasóban, hogy a gyermeki szív a szigorú anyai döntés ellenére sem szűnt meg szeretettel gondolni a kedvenc háziállatra. S az érzés bizonyára kölcsönös.

6.jpg

És akkor - mintegy derült égből villámcsapásként - jön a legizgalmasabb rész: felbukkan a kötelező rosszfiú (esetünkben egy egyébként aranyos cica), a főhős veszélyes helyzetbe kerül, olyanba, amit talán nem fog túlélni...

7.jpg

...vagyis milyen butaságokat írunk ide, dehogynem fogja túlélni! Hiszen a másik főhős ott terem, és megvédelmezi a gyermeket a vadmacska bestiális támadásának borzalmas csapásaitól.

8.jpg

Látva gyermeke megmenekülését, az édesanya is enyhébb hangot üt meg az addig utált házikedvenccel szemben: hát persze, hogy maradhat a barlanglakásban, akár örökre is!

A FuraTermék Blog szerkesztőségében nincsenek irodalomkritikusok (csak kritikusok), ugyanakkor azt laikusként is kijelenthetjük, hogy ha ősmagyar barlangi nyelvre szeretnénk megtanítani csemeténket - egy igen életszerű korabeli szituáció elbeszélése közben -, ez a könyv remek lehetőséget biztosít erre.  

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.