Mai posztunkban folytatjuk barangolásunkat a világban, s - Korea után - a tűz és a jég földjére, viking mondák mesebeli világába, a csodaszép Izlandra látogatunk el, hogy megismerhessük az ottaniak egyik nemzeti eledelét.

Tűz és jég vidéke

Izlandról az átlagos magyar embernek a rengeteg jég, a tűzhányók jutnak eszébe; esetleg beugorhat még a péniszmúzeum, az egykor nagyüzemi bálnavadászat, a szinte teljesen megújuló forrásokból biztosított elektromos energia (a reykjavíki szabadtéri fürdőkről nem is beszélve), vagy hogy a vikingek innen kiindulva tettek felfedezőutakat Grönlandra és Észak-Amerikába. A gasztronómia...hát, az viszont valahogy nincsen rajta azon a listán, ami varázslatossá teszi ezt a szigetországot.

Izland címere, az ország mondabeli védelmezőivel: az óriás, a bika, a sas és a sárkány

A szigetet nagyjából ezer évvel ezelőtt népesítették be a Norvégia felől érkező vikingek. Ez a benépesítés sokáig csak néhány ezer fős kolóniát jelentett (ma is mindössze háromszázezer ember lakja a Magyarország-méretű országot), ami nem csoda, hiszen hihetetlenül nehéz körülmények vártak az ide érkezőkre: mezőgazdasági termelésről alig lehetett szó, inkább a halászat jelentette a megélhetést. 

A szerkesztőség tagjainak egyöntetű véleménye szerint nehézségek ide, kihívások oda, gyönyörű táj ez a Jégföld

Az ilyen zord viszonyok a táplálék megszerzését mindennapos küzdelemmé tették. Nem csoda hát, ha az izlandiak próbáltak olyan dolgokból is ételt varázsolni, amiből egyébként lehetetlennek tűnt.

Hákarl - a rothasztott cápahús

Így született meg a rothasztott cápahús - avagy izlandi nyelven hákarl (pontosabban kæstur hákarl, ami elvileg erjesztett cápát jelent) - is, amely elsősorban a grönlandi cápából (Somniosus microcephalus) készül.

Ezen halfajta arról nevezetes, hogy húsa frissen annyi ammóniát tartalmaz, ami annak elfogyasztóját rövid időn belül elteszi láb alól. De mit tegyen az egyszeri izlandi telepes, amikor nincsen más lehetőség a környéken, a legközelebbi utánpótlásszállító hajó pedig csak fél év múlva érkezik meg Dániából (amely időközben megszerezte a szigetet)?

A belsőségektől megszabadított tetemet el kell ásni 6-12 hétre a lehetőleg kavicsos homokba, ahol aztán az erjesztés alatt kiszivárognak a földbe a káros anyagok (manapság már műanyag konténert is bevetnek a felkészítéshez).

Miután kiásták, négy-öt hónapig fellógatják kiszárítás céljából, aztán pedig már lehet is csomagolni az állítólag rettentő büdös és alig fogyasztható húsdarabkákat.

Manapság persze az izlandiak már nincsenek rászorulva erre a "finomságra" (geotermikus energiával fűtött fóliasátraikban akár déligyümölcsöket is tudnak termeszteni), de - ha hinni lehet a leírásoknak - elfogyasztása egyfajta férfias erőpróbaként szolgál a marcona viking-leszármazottak hazájában (az arra járó turistákról nem is beszélve).

A szerkesztőség tagjaiban az az álláspont alakult ki, hogy hiába gyönyörű Izland, a hákarl-t valószínűleg egyikünk sem fogja ott-tartózkodása során megkóstolni - bár ember tervez...

Jó étvágyat - és kitartást azon bátor lelkű olvasóknak, akik valóban ki szeretnék próbálni ezt a finom csemegét!