A kerékpározás nagyon hasznos tevékenység. Egyrészt segít rengeteg új embert (mentőst, baleseti sebészt, gyógytornászt) megismerni, ha összetörjük magunkat a napi testmozgásban, másrészt ha nincs más módunk és eszközünk rá, gyorsan eljuthatunk "A" pontból "B" pontba, a "C" pont érintésével is akár (gyorsabban, mintha gyalogolnánk).

Kivéve, ha utunkat állja egy folyó, tó, vagy maga a végtelen óceán...

Nézzük meg, erre a kihívásra milyen megoldások születtek a 19-20. század fordulójától napjainkig.

A kezdetek

Az 1880-as évektől kezdett elterjedni a ma is ismert formájú - és felszereltségű, biztonságos(nak vélt) kerékpár. Ugyanakkor ebben az időszakban a mainál jóval kevesebb átkelési lehetőség volt a nagyobb vizeken, márpedig Európa, az öreg kontinens arról híres, hogy ha eldobsz egy követ, az biztos egy magyart talál fejbe hogy vízbe pottyan...

Egy korai biztonságos kerékpár-modell Angliából

Németország (vagy akkori nevén: Német Birodalom), mint az invenció egyik otthona volt a szülőhazája a kérdésre megoldást nyújtó válasznak: a kétéltű kerékpárnak.

Korai kétéltű kerékpár a 19. század végéről

Hosszas kísérletezgetés után egy Alfred Baumgartner nevű fickó és csapata előállt egy használható kétéltű kerékpárral (lenti kép), amelynek használhatóságát egy 1913-as kombinált szárazföldi-vízi túra megtartásával bizonyította is. 

A kerékpár viszonylag gyorsan átalakítható volt szárazföldi üzemmódról vízire. Az ötletet szabadalmaztatták Európa-szerte, a sorozatgyártásból aztán végül nem lett semmi (egy évvel a tesztet követően közbeszóltak egy szerb diák Szarajevóban leadott lövései és a nagyhatalmi politika...).

Az ötletelés nem áll le - nem állhat le!

Persze a későbbi feltalálóknak nem szegte kedvét, hogy a kétéltű kerékpárt már feltalálták - ami fel van találva, azt lehet tökéletesíteni, tartja a mondás (Franz Reichelt biztos másképp gondolta volna).

A fenti képen az úgynevezett "cyclomer" (biciklon?) látható, amelyet egy 1932-es párizsi vásáron mutattak be - sorozatgyártás ebből sem lett.

A Távol-Kelet sem szűkölködik innovációban, mint a fenti mosolygós hölgy példája is mutatja.

Ez a csodaszép eszköz pedig egy indiai feltaláló, bizonyos Mohammad Saidullah alkotása. A levegővel töltött testek elvileg könnyen felhúzhatóak, így ha kitekertünk a Gangeszből, mehetünk is utunkra valamelyik egyáltalán nem zsúfolt indiai város utcáin...

A FuraTermék Blog szerkesztőségének véleménye a kérdéssel kapcsolatban az, hogy mi (innováció ide, innováció oda) megmaradunk a hagyományos kerékpárnál - ha pedig a vízen támadna kedvünk járni tekerni egy jót, akkor beülünk egy vízibiciklibe.