Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Szolgálati közlemény - új blog!

2018. február 03. - FuraTermék

Hosszas gondolkodás után a szerkesztőség úgy döntött, hogy drasztikus változtatásokat eszközöl a FuraTermék Blog életében.

Úgy érezzük, hogy a Barangolás- és a Visszatekintés-sorozat kinőtte ezen blog kereteit (az utóbbi időben sokszor csúsztunk bele olyan témákba, amelyek csak nagy nehezen társíthatóak a "furcsa" és a "termék" jelzőkkel), ezért a jövőben BARANGOLÁS A VILÁGBAN címen új blogot indítunk ezen témák feldolgozására.

A FuraTermék Blogon pedig - ahogyan azt az Alapító Atyák is szerették volna az első poszt élesítésekor - ráerősítünk a furcsa termékek bemutatására.

A terveink szerint a szerkesztőség által gondozott mindkét blog heti egy-egy új poszttal fog jelentkezni (a Barangolás-blogon a hétfő, a FuraTerméken pedig a csütörtök lesz a heti "nagy nap").

Bízunk benne, hogy a változások nem okoznak majd idegállapoti feszültséget bennetek, s továbbra is be-betértek majd oldalainkra egy kis szórakozásra.

Üdvözlettel:

FuraTermék szerkesztőség

Elérhetőségeink sem változtak, s továbbra is várjuk a jobbnál jobb ötleteket!

Facebook

furatermek@gmail.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása