Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Szemmaszk-válogatás

2020. március 20. - FuraTermék

Az emberiség két részre osztható: egyrészről vannak azok, akik bármikor, bármilyen fényviszonyok közepette (mondjuk akkor, amikor egy erős reflektorral megvilágítva marcona hatósági emberek kényes kérdéseket tesznek fel holmi gyanús tudatmódosító-szerekről) képesek elaludni; másrészről pedig ott vannak azok, akiknek ez még a legsötétebb éjszaka is csak úgy sikerülhet, ha egy szemmaszkkal takarják el látószerveiket.

319ujraqhol_sl500_ac_ss350.jpg

Utóbbi csoport számára egészen elképesztő mennyiségű (és minőségű) felhozatal áll rendelkezésre a különböző szemmaszkokból. Ezek közül nézünk meg néhányat mai posztunkban.

513vdyh8knl_sl1001.jpg

71prgmce2yl_sl1491.jpg

Kezdjük is mindjárt egy hagyományosnak tekinthető példánnyal: a nyitott szemet ábrázoló szemtakaró maszk örök klasszikus lehet mások megtréfálásában (vagy átverésében).

Azért a kiemelten fontos (ennek megfelelően rendkívül unalmas) munkahelyi értekezleteken ne próbáljuk ki - hacsak nem az a titulusunk hogy elnök-vezérigazgató.

black-eye-mask.jpg

Mint a fenti képen is látható, egyes szemmaszkokkal akár még szuperhős-tanoncnak is képzelhetjük magunkat - vagy képzelhetnek minket, ha vagyunk olyan bátrak, hogy a nyílt utcán viseljük.

Pontosabban: ha olyan fáradtak vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk szemmaszk segítségével szunyókálni hazafelé a tömegközlekedési eszközön.

51ivefttbml_sy355.jpg

Ha az egyéb jelek alapján nem lenne egyértelmű, ez a sárga szemmaszk tökéletesen kifejezi, hogy tulajdonosa éppen milyen tevékenységet végez.

5861c7a58cc9ac4f86c22628-large.jpg

Szerencsére Pepe, a béka rajongói sem kénytelen nélkülözni kedvenc mémállatukat az alvás során, ugyanis a tekintetével készített szemfedő maszkok már kaphatóak a piacon (csak bírjuk megfizetni).

faroot-novelty-eye-mask-travel-sleepwear-blindfold-funny-gift-party-sleep-patch-blinder.jpg

A kelet-ázsiai (hogy azt ne írjuk: japán) animációs filmek képi világát megidéző szemmaszkok ideális eszközei lehetnek gyermekünk nyugodt alvása biztosításának (vagy nekünk, ha éppen mi vagyunk oda az ilyesmikért).

378-3788430_dusk-on-the-sea-sleeping-mask-funny-sleeping.png

A fenti szemmaszk viselésével könnyedén lehet édes álmunk a megidézett gyönyörű idegnyugtató tájon...

funny-eye-mask-1.jpg

...a férfiaknak pedig, khm, egészen másfajta álmaik lehetnek, ha ezt a rendkívül dekoratív cicis szemmaszkot viselve térnek nyugovóra.

il_570xn_1522049770_5nvw.jpg

Mai posztunk utolsó gyöngyszemével pedig Miss Weavernek szeretnénk kedveskedni: igen, kedves olvasók, jó látjátok: az egyszarvúkkal ékesített furcsa termékek univerzumában (amelyről nem egy és nem két alkalommal megemlékeztünk a FuraTermék Blogon) még szemmaszkok is találhatóak!

Szép álmokat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagy lajos555 2021.03.02. 17:18:37

ez értelmetlen hogy fura termék a szemmaszk és amiről ti nem gondoljátok azt és használjátok az a fura meg felesleges és értelmetlen. nem kell válasz nem érdekel
süti beállítások módosítása