Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Minibár az olajos kannában

2020. augusztus 07. - FuraTermék

Bár mai furcsa termékünk első ránézésre kettő az egyben megoldásnak tűnik (amit nagyon szeretünk itt a szerkesztőségben), a második rápillantásra sajnos rá kell döbbennünk: ezen eszköznek csupán egyetlen funkciója van.

8719481354374-bs-1766-2.jpg

Következzen az olajos (benzines) kannának álcázott minibár!

Több tízezer embertársunk kénytelen szembesülni azzal a meglehetősen kellemetlen helyzettel, hogy az autós utazás közben nem tudja hova tenni az édes, általában üvegben tárolt üdítőitalt (amely ebben az esetben nem feltétlenül édes, s nem feltétlenül üdítőital). Hiszen az üveg könnyen törik, s nem könnyű rögzíteni az autóban, hogy szét ne rázzák a jó magyar vidéki utak.

kannaminibar2.jpg

Szerencsére pihent agyú, ugyanakkor kellően élelmes embertársaink kitalálták a megfelelő megoldást: venni kell egy minibárt, ami olajos kannának álcázva már el is helyezhető a kocsiban anélkül, hogy feltűnést keltene.

hordozhato-barszekreny-kannabol-2-723x1024.jpg

Kívül olajos kanna, belül pedig egy üveg ital és néhány pohár elhelyezésére - és védelmére - alkalmas minibár, amely korábban elképzelhetetlen hatalmat ad a tulajdonosa kezébe: akár a mező közepén is elő tud varázsolni a semmiből egy kis frissítőt.

Természetesen az autó férfi sofőrje csak azért áll meg hölgy utasával egy mező mellett, mert onnan jobban tudják tanulmányozni a helyi flórát és faunát.

kannaminibar.jpg

Persze megvan ennek is az árnyoldala: mint a bevezetőben említettük, az ital tárolásán és szállításán kívül ez az olajos (avagy benzines) kanna másra nem alkalmas, így ha az autónk hajlamos kifogyni a naftából a semmi közepén, ebben ugyan nem fogunk benzint hozni a legközelebbi kútról.

Tehát szükség van egy igazi benzines kannára.

8719481354374-bs-1766.jpg

Ha tehát van olyan ismerősünk, aki odavan az autószerelésért, emellett pedig nem veti meg a jó tréfát (esetleg az asszony elől el kell dugni a tartalék védőitalt), nem nagyon fogunk mellélőni, ha ilyen álcázott kannával lepjük meg születésnapján. Vagy csak úgy, mert olyan jófejek vagyunk.

Azért vigyázzunk, le ne bukjunk vele, vagy nehogy ebbe tankoljunk tartalék üzemanyagot!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása