Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Lámás plüss naplók

2021. január 29. - FuraTermék

Szerkesztőségünk hölgy tagja, Miss Weaver alaposan megtaníttatta velünk, hogy a lámákat CSAK és KIZÁRÓLAG imádni lehet. Persze az imádat fokozható és kifejezhető, mint az mai posztunkból ki is fog derülni.

praxistippss3amazonawscom202002alpakalama.jpg

Következzenek a lámás plüss naplók

A mai modern világban (sajnos) már egyre kevesebben vezetnek naplót, de a lámakedvelők számának folyamatos emelkedésének hála ezen két embercsoport közös halmaza folyamatosan bővül. De egy lámakedvelő naplóvezető hogyan tudná még jobban kifejezni, hogy ő bizony nem mozgó élelmiszertartalékként, hanem házi kedvencként gondol a dél-amerikai négylábúra?

lama-mintas-pluss-naplo-lakattal-a5-96l.jpg

Igen, Kedves Olvasó, eltaláltad! Plüssel fedett, lámával díszített naplót fog vezetni! 

memo60_001.jpg

A plüssel fedett napló (vagy jegyzetfüzet) már önmagában is megérne egy külön FuraTermék-posztot, de az a tény, hogy egy láma van a borítóján, rögtön elhalványítja ennek jelentőségét. Persze nem csak a fent is látható, stilizált lámás plüssnaplókkal találkozhatunk a piacon, hanem a teljes lámát megjelenítő példányokkal is (amiken extraként vidám csillagokkal és boldog szmájlikkal találkozhatunk). 

trendi-lamas-pluss-naplo-a5.jpg

A leleményes vállalkozók (akik - mint tudjuk - a pénzét elkölteni szándékozó emberek igaz, jó barátai) pedig azokra is gondoltak, akik legféltettebb titkaikat nem az elméjükben, hanem a naplójukban kívánják tárolni: a kis lakattal és a hozzá való kulccsal felszerelt lámás plüssnaplókhoz csak mi férhetünk hozzá!

my-little-friend-szormes-naplo-kulccsal-lama-4.png

A következő fejlesztés pedig bizonyára az lesz, amikor a naplón szereplő láma leköp mindenkit, aki nem a gazdája.

lama-naplo-a5-pluss-boritoval-rozsaszin.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekertabor · provo.blog.hu 2021.02.02. 13:28:18

Azt mondja a bohóc:
A direktor az elefánton vonul be,
A kötéltáncos a lovon,
Az idomár a tigrisen,
lám, alám a láma jut.
süti beállítások módosítása