Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Sokkolós légycsapó

2011. május 27. - FuraTermék

A Légycsapó - JUMBO megismerése után, egyik hűséges látogató barátom felhívta a figyelmemet a mai posztban bemutatni kívánt termékre. Ez az eszköz első pillantásra egy ártatlan kis teniszütőre hasonlít, de a színfalak mögött, több éves megfeszített mérnöki munka húzódott. A feltaláló nem bízta a véletlenre a dolgot. Fondorlatos módon, álcázással tette mássá az eszközt, mint ami valójában! Így próbált meg túljárni a legyek, és a hasonló kategóriába sorolható kártevők eszén.
Az eszköz kialakítása során, annak a nyelébe beépített kicsiny kapcsoló jelenti a biztos halált a fentebb említett kártevők számára.

Működési elve a következő: A gyanútlanul sütkérező legyek fejében még csak meg sem fordul, hogy a tápláléklánc csúcsán lévő ember kezében lévő eszköz veszélyt jelenthet rájuk. Elvégre -ismereteik szerint- teniszütővel senki nem csapkodja Őket. Gyanútlan élősködőnk tehát folytatja áldásosnak nem éppen nevezhető tevékenységét. Ekkor az ember óvatosan, de hirtelen mozdulattal az élősködőre helyezi a készülék fémhálóját. Innentől a folyamat már egyszerű, csak egy gombnyomás, és pusztulnak a nem kívánt elemek.

Előnyök: Álcázott, megtévesztő kivitel. Nem hagy vérnyomokat a falon, asztalon, stb. Biztos hatás. Új elemmel töltve akár tigrisek ellen is hatékony lehet, bár ezt a gyártó nem erősítette meg.

Hátrányok: Elem nélkül nem működtethető a sokkoló része. Némely országban  a tartását engedélyhez köthetik.

Special Thanks: RotterNorba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása