Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Buddhás mini lámpa

2018. október 12. - FuraTermék

Mai posztunkban visszatérünk a modern hangulatvilágítás világába, hogy a LED-es koponyákat követően megismerkedjünk egy újabb világítástechnikai kiegészítővel.

009749_1.jpg

Nézzük meg tehát, mi fán terem a Buddhás mini lámpa!

Ez a furcsa termék elsősorban azoknak készült, akik magukénak vallják a néhány ezer évvel ezelőtt élt vallásalapító nézeteit, ugyanakkor rajonganak a, khm, meglehetősen egyedi dekorációs tárgyakért.

buddhalampa.jpg

Persze a nevében és azt leszámítva, hogy ülő helyzetben van ábrázolva, a mini lámpánknak vajmi kevés köze van a buddhizmushoz (ez úgy konvergál egymáshoz, mint mackósajt a brummogáshoz).

v0300683_altpic_1.jpg

Derék kínai (vagy vietnámi?) barátaink számtalan színben készítik számunkra ezeket a becses lámpákat, amelyek nem csak fehér, de zöld, kék, vagy éppen rózsaszín fényáradattal árasztja el a helyiséget, amelyet állomáshelyéül kijelölünk.

v0300683_altpic_2.jpg

Aminek kezdete van, véget is ér egyszer.

Tartja a Buddhának tulajdonított mondás. Fokozottan igaz ez a mini lámpára is, amelyben ha lemerül az elem, akkor vége a világosságnak - egészen addig, amíg ki nem cseréljük...

v0300683_altpic_3.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása