A kapszulahotelek óta nem jártunk a felkelő nap országában (illetve dehogynem, a kígyóbornál egy röpke pillanatra bekukkantottunk a vulkanikus szigetekre), így itt az ideje, hogy egy újabb csodálatos találmányukkal ismertessük meg a FuraTermék Blog olvasóközönségét.
Nézzük, mi fán terem az elpusztíthatatlan buborékfólia!
Amikor az ananászra gondolunk, legtöbbünknek az ízletes déligyümölcs jut eszébe...a rajzfilmet kedvelők persze rögtön rávágják, hogy a herkentyűburger mesteri készítője, SpongyaBob Kockanadrág háza is ananászból van!
Újabb visszaemlékezésünkben háborús vizekre evezünk - s megláthatjuk, milyen csodákra képes az emberi elme, amikor a szív által annyira szeretett ország szorongatott helyzetben van...annyit elöljáróban elmondhatunk, hogy a találékonyság bizony végtelen, majdnem annyira, mint a világóceánok a 20. század előtti idők hajósainak.
Mai villámposztunkban bizonyítékot találhatunk arra az ősi népi megfigyelésre, hogy "a stílus maga az ember". Vagy mégsem?
"Szégyelhetitek magatokat, ti itt mind sunyítotok, adhatom én a jobbnál jobb ötleteket a posztokhoz!" - csattant fel Miss Weaver, amikor megjelent a legutóbbi szerkesztőségi értekezleten. Kár is lenne tagadni, hogy az alábbi poszt ötlete már egy ideje tengődött a papírhalmok alatt, amiért nem győztünk elégszer elnézést kérni kolléganőnktől.
Mea culpa, mea maxima culpa
Nagyon komoly - testi és lelki - sérüléseket okozhat, ha a gyermekünk (vagy habitustól függően saját magunk) által a lakás padlóján szerteszét hagyott apró építőkockák, játékfigurák valamelyikére mezítláb rálépünk. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, mennyire sokszínű a magyar nyelv, a teringettét neki!
Kisebb szünet után folytatjuk Visszatekintés-sorozatunkat, amelynek legújabb epizódjában egy sötét történelmi korszak szükségszerű, ugyanakkor borzalmas használati tárgyát mutatjuk be - szerencsére napjainkban már nem kell számolnunk a gázmaszkok széles körű használatával, de nem volt ez mindig így.
Miss Weaver érkezése előtt a FuraTermék Blog szerkesztősége - meglehetősen hímsoviniszta módon - kizárólag férfiakból állt, s mint ilyen, vajmi keveset konyítottunk a női szépségápolás segédeszközeihez.
Még most sem értünk hozzá többet, de legalább van kit megkérdeznünk.
Vállalva a kockázatot, mégis beevezünk eme ingoványos mocsárba, hogy megismerkedjünk mai posztunk főszereplőjével, a kutyaformájú körömszárítóval (vagy körömszárító kutyussal).
A mai nappal a FuraTermék Blog szerkesztősége is csatlakozik az úgynevezett "villámposzt" kategóriát használó blogok népes táborához. A jövőben eseti jelleggel, mintegy hézagkitöltőként a nagyobb posztok között fogunk jelentkezni ezekkel a rövid szösszenetekkel.
Mai posztunkban az indiai szubkontinensre látogatunk el, hogy rövid időre betekintsünk az ottani filmiparba.
A FuraTermék Blog szerkesztőségében nincsenek filmkritikusok.
Ha az átlag magyar meghallja a szót, hogy "India", legtöbbször az eszméletlen zsúfoltság (például a nem villamosított vonalakon a vonatok tetején utazó emberek...), a mai napig élő kasztrendszer, a bikák tehenek sérthetetlensége a hindu vallásban, esetleg az alábbi képen látható meseszép agrai síremlék jut eszébe.
Van azonban még valami, ami a helyi kultúrában az 1930-as évek óta nagyon fontos: a film.
Az emberiséget - többek között - az különbözteti meg az állatvilág többi szereplőjétől, hogy az évezredek során profi eszközöket fejlesztett ki az idő mérésére.
Az első atomórák megépítését követően (amelyre az 1940-es évek végén került sor) már elegendő kapacitás szabadult fel a szürkeállományokban, hogy ne csak pontos, de dizájnos, és jól kinéző időmérő eszközöket alkossunk meg.