Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Villanykörték a konyhában

2019. január 18. - FuraTermék

Amióta a 19. század második felében feltalálták (s alig néhány év alatt szélesebb körben is elterjedt), a mindennapi életünk részét képezi az elektromos világítás legfontosabb segédeszköze, a villanykörte.

korte-500x500.jpg

Mai posztunkban azonban nem ennek, hanem annak járunk utána, hogy mit is keres pontosan a villanykörte a konyhában!

Tovább

Virágcsokor-automata

Bizonyára sok férfi került már olyan helyzetbe, hogy szerette volna meglepni (kiengesztelni) szeretett kedvesét egy nagy csokor virággal - csak éppen nem volt nyitva egyetlen virágbolt sem a közelben, így a villámgyorsan bevetni kívánt hangulatjavító eszköz hiányában hatalmas pofára esés lett a dolog vége.

idotlen_erzesek_v2_450.jpg

Mai furcsa termékünket (amely egyben szolgáltatás is) egyértelműen ezen, kevés szerencsével megáldott embertársaink számára találták ki. 

Tovább

Karácsony - 2018

Tavaly karácsonykor látogatást tettünk néhány országban, hogy megnézzük, hogyan ünneplik a keresztény kultúrkör egyik legfontosabb ünnepét (pontosabban milyen furcsa szokások és ételek vannak divatban). Idén sem teszünk másként, s felfedezünk néhány újabb országot és megismerkedünk a helyi karácsonyi szokásokkal (legalábbis egy részükkel, meglehetősen felületesen).

christmas-tree-near-fireplace_0.jpg

Mivel a FuraTermék Blognak ez az idei utolsó posztja, ezért szeretnénk megragadni az alkalmat, s minden kedves (és esetleg kedvetlen) olvasónknak, rajongónknak, ellenségünknek boldog karácsonyt és szintén boldog, pozitív eseményekben rendkívül gazdag új esztendőt kívánunk!

Tovább

Péniszzsákos nadrág

Avagy cipzár nélkül szép az élet

Miután a címben sikeresen ellőttük a poént, nem is szeretnénk túlságosan sokáig ragozni a szót, nézzük is meg, hogy hogyan néz ki ez a csodálatosan furcsa és az emberiség fele számára rendkívül hasznos termék!

mazhki-bezhov-pantalon-reserved-s-kafyav-kolan-reserved-lp180717-61-31.jpg

A fenti kép (még csak) illusztráció!

Tovább

Kámaszútra-bakancslista

Azt már a szerelem földjén tett látogatás óta tudjuk, hogy az örömszerzésnek megannyi módja ábrázolható a képzőművészet segítségével. Mai furcsa termékünkkel pedig aktívan fedezhetjük fel a klasszikus irodalom egyik klasszikus művének klasszikus mozzanatait.

lamairesse_kama_sutra_djvu.jpg

Nézzünk szét tehát a Kámaszútra-bakancslisták világában!

Mai posztunk tartalma egyesek számára felkavaró lehet - és alapvetően a 18. életévét betöltött korosztályok számára készült, ezért kérjük, ennek figyelembevételével kattints a "Tovább" gombra. 

 

Köszönjük!

Tovább

Mini curling

Bizonyára a legtöbben hallottunk már az eredetileg Skóciából származó sportról, a curlingről, amely a 20. század folyamán - kis híján - az egész világot meghódította, s a téli olimpiai játékok elmaradhatatlan résztvevője lett. Abban pedig biztosak vagyunk, hogy sokak számára ez az igazi sport, az első számú játék, amely örömet okoz a hosszú téli estéken.

gettyimages-922984300_1519430612246_79045168_ver1_0_640_480.jpg

Mai posztunk főszereplője elsősorban nekik, a curling-imádók közösségének lett kitalálva!

Tovább
süti beállítások módosítása